Történelmi visszatekintés


"1956. október 31-én kora délután zajlott a Kilián laktanyában a Forradalmi Karhatalmi Bizottság alakuló ülése. Ezt Király Béla az alábbi beszéddel nyitotta meg:

A nemzeti demokratikus forradalom győzött anélkül, hogy egységes központi vezetése lett volna. A győzelem azonban csak úgy tartható fenn, ha a forradalom győztes ifjai, egyetemistái, munkás ifjai, harcegységei, alakulóban lévő üzemi őrségeink, honvédségünk és rendőrségünk, a forradalom vívmányain féltő gondoskodással, szoros, egységes vezetés mellett őrködik...

A Minisztertanács nevében Nagy Imre 1956. X. 30-án megbízta a Forradalmi Karhatalmi Bizottságot, hogy lássa el az új karhatalom egységes központi vezetését.

A Forradalmi Karhatalmi Bizottság, mint legfelső irányító szerv vezeti a karhatalmi szolgálatot és összehangolja a honvédség és rendőrség ilyen irányú munkáját. Emellett a feladata, hogy segítsen megalakítani a nemzetőrséget, mint a magyar nemzet fegyveres testületét a harcokban részt vett egységekből, a munkás és ifjúsági osztagokból, munkásőrségekből.

A lényeg tehát az, hogy minden olyan fegyveres egység, amely nem tartozik a honvédséghez vagy rendőrséghez, a mai napon nemzetőrségéként egységes fegyveres testületté válik. Az új magyar nemzetőrség a dicsőséges 1848-as magyar forradalom és szabadságharc örököse, hagyományainak letéteményese...

A nemzetőrség a győzelmes nemzeti demokratikus forradalom vívmányainak restaurációs és reakciós kísérletek ellen való védésére alakult önkéntes fegyveres szolgálat, illetve fegyveres alakulat, amely a Forradalmi Karhatalmi Bizottság irányításával a honvédséggel és a rendőrséggel karöltve az ország belső békéjének helyreállítása, illetve fenntartása érdekében karhatalmi szolgálatot lát el...

Minden nemzetőr a nemzetőrség jelvényét viseli, melyet a Forradalmi Karhatalmi Bizottság a forradalmi ifjúság iparművészeivel készíttet el, s melyben a Kossuth-címernek kell szerepelnie. A jelvény elkészítéséért és a nemzetőrség alakulataihoz való gyors kiutalásáért a Forradalmi Karhatalmi Bizottság a felelős."

Király Béla: Amire nincs ige. Budapest (HVG) 2004. 242-246.